[4-1]
Az túlzás, hogy nem lázadnék, bár már kezdek lázadókorom végéhez közelíteni, és ennek mások érdekében örülök. Valóban, próbálom - őszintén próbálom - nem kitölteni másokon a bennem feszülő energiákat, és nyugodt ember lévén nem volt eddig példa arra, hogy ezt a belső megállapodást megtörtem volna.
De nem értek egyet a "nem lázadással", én a verseimmel, történeteimmel lázadok. Az érzelmeim legnagyobb részében elérték azt a szintet, ami ki tudok írni magamból, szerintem nagy adomány, ha valaki írásban ki tudja fejezni magát, így szeretném ezt a kis adományt fejleszteni, nagyobbá tenni, kifejezőbbé, és természetesen ennek soha nem lesz vége, ahogy azt mondtad. Az, hogy kiírom magamból, az nem azt jelenti, hogy csak egy versnyire, vagy történetre futotta ebből az érzésből, inkább azt, hogy a szint, amelyen az érzés biztos lábakra állhatott, elég erős ahhoz, hogy ezt ilyen vagy olyan formájában le tudjam írni.
Ha közvetlenséget érzel ezekben az írásokban, az bizonyára azért van, mert ez az egyetlen módja, ahogy közvetlen tudok lenni az emberekkel, őszinte és bátor, ez az én kis saját világom, amit erős falakkal védek, ami számomra szent és sérthetetlen, így aztán mindenbizonnyal valamilyen szinten szűzi is.
Köszönöm szépen, hogy ismét írtál, és a kellemes szavakat!
Puszil: Sebzett Angyal |
Kedves Sebzett Angyal!Elolvastam az új verseidet is.Ami először megérint,az a közvetlenség,őszinteség,amivel kiadod magadból az érzéseidet.A stílusod egyszerű,de mégis minden alkotásodba belecsempészel valami líraiságot,amitől az olvasó azt érzi: Itt egy születő tehetség,aki vergődik az élet viharában.Tele van vágyakkal,körülírhatatlan érzelmekkel ,amiket csak úgy tud feldolgozni,ha kiírja magából.Értelmes dolog az alkotás,és én mindig örülök,ha valaki ilyesmibe fojtja az energiáit,nem a környezete gyötrésébe,a minden ellen való lázadásba.Te igazán kiemelkedő egyéniség vagy,ez a tűz lobog benned és a verseidben.Van még mit fejlődnöd,de hát kinek nincs? Aki azt állítja magáról,hogy Ő KÉSZEN VAN,az hazudik. Életünk utolsó percéig érdemes fejlődni,érdemes meglátni a szépet,érdemes alkotni.Nem tudjuk mi vár odaát,de az biztos,az értelmes élet csak a javunkra válhat.Szívből gratulálok neked.Szeretettel: Cuki |
Szia, Cuki!
Nagyon szépen köszönöm először is, hogy elolvastad a műveimet. Ez nem gyászos hangulat, én ÍGY élek, és csakis így. Alkotni évezet, és én mindig alkotási vágyat érzek magamban. Az, ami nem ilyen hangvételű, az a hirtelen hangulatváltozás.
Üdv: Sebzett Angyal |
Szia kedves Sebzett Angyal! Elolvastam a verseidet.Mondhatom,nagyon megfogott ez a gyászos hangulat.Szépek a verseid.Szemléletesen ábrázolod a lélek vergődését,a szomorúságot.De nagyon remélem,ez csak hangulatváltozás,szerelmi csalódás,ilyesmi.Nagyon tehetséges vagy,előtted áll az élet.ÉLJED! Ha szükségét érzed írjál tovább,önmagunk kifejezése örömet okoz.Az alkotás örömét.Gratulálok neked! Üdv:Cuki |
[4-1]
|